|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 41 találat | lapozás: 1-30 | 31-41 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Ábrám Noémi 2013. június 1.EMKE-díj a közművelődés elismert szervezőinekKét újságírót – Nagy Miklós Kundot, lapunk volt főszerkesztőjét s Kelemen Ferenc koreográfust, nyugalmazott rádiós szerkesztőt díjazott csütörtökön este az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület megyei szervezete. Olyan marosvásárhelyi személyiségeket, akik magas színvonalon végezett szakmai tevékenységük mellett a közművelődés terén folyó munkából is tevékenyen részt vállaltak. A plakettet és az oklevelet a megyei EMKE elnöke nyújtotta át, tevékenységüket Sebestyén Spielmann Mihály történész és dr. Ábrám Zoltán egyetemi tanár méltatta. A Vártemplom Diakóniai Otthonában tartott jó hangulatú ünnepség a Marosvásárhelyi Napok egyik nyitórendezvénye volt. Az elismerés 2003 óta része a város ünnepének, 2002-ben az akkor 90 éves Haáz Sándort köszöntötték, akinek unokája, Haáz Márton Orosz Dávid Gergővel együtt zenélt, mindketten a művészeti középiskola végzős hallgatói – hangzott el Ábrám Zoltán megyei elnök nyitóbeszédében. "Ha egyszer valaki arra vállalkozik, hogy megírja az erdélyi magyar művészet históriáját a hatvanas évektől a huszonegyedik század első harmadáig, Nagy Miklós Kund írott dokumentumai nélkül aligha teheti meg" – hangsúlyozta Sebestyén Spielmann Mihály, majd felsorolta a marosvásárhelyi közszolgálati rádió riportereként, később a Népújság szerkesztőjeként működő díjazott, Nagy Miklós Kund köteteit. Ezek többsége a Műterem sorozatban elismert erdélyi, marosvásárhelyi képzőművészek életéről, munkásságáról készült, s a sort további művészmonográfiák, portrékötetek, úti beszámolók, gyűjteményes kiadások követték. Rádióriportjai mellett hosszú évek óta szerkeszti a Népújság Múzsa mellékletét, "mely szinte egyedülálló a romániai magyar lapok politikumközpontú gyakorlatában". Az elmúlt két évtizedben házigazdaként "rangos művelődési, tudományos eseményeket szervezett, kiállításokat nyitott meg, hozott a vásárhelyi Bernády Házba, amelyet szervezőtársaival együtt a marosvásárhelyi magyar művelődési élet egyik központjává tett. A rendszerváltó időktől nyilvános teret nyert humora is, csujogatóin, vicces versein, kabarétréfáin jól derültek az olvasók, a közönség. Köszönő szavaiban Nagy Miklós Kund szeretettel emlékezett meg az elfelejtett Pedagógiai Főiskoláról, amelyet 1965-ben Kelemen Ferenc mellett a romániai magyar művelődési élet későbbi elkötelezett alakítóival végzett, majd a kolozsvári egyetemen folytatta tanulmányait. Vallomásában elmondta, hogy az újságírói pálya lehetőséget teremtett számára sok rendkívüli személyiséggel való találkozásra, ismerkedésre, barátságra, s a saját gondolatait hozzátenni azokhoz a kiállításokhoz, rendezvényekhez, amelyeket megnyitott. Az újságírói szakma tette lehetővé, hogy megőrizte kíváncsiságát, érdeklődését a világ dolgai iránt, ugyanakkor fontos volt számára, hogy egy bizonyos területen – az ő esetében a képzőművészetben – jobban elmélyüljön. Az ötgyermekes marosvásárhelyi tanárcsaládból származó Kelemen Ferenc pályaképét Ábrám Zoltán rajzolta meg. 1989–97 között a Marosvásárhelyi Rádió művelődési osztályának riportere, majd 2006-ig a Bukaresti Rádió magyar adásának szerkesztőjeként ismerte és szerette meg a hallgatóság. Rádiós pályafutásának személyes sikere, hogy élőben közvetíthette 1991 tavaszán Bálint Lajos római katolikus püspök beiktatását, s nem volt könnyű dolga 1990-ben, amikor élőben számolt be a Görgény-völgyiek ostromáról s a marosvásárhelyi "egyetemen dúló viszonyokról". Munkásságának másik területe a tánc, a koreográfia. Táncolt a népi együttesben, híressé vált színházi előadás, filmek koreográfiáját készítette el, oktatott, szervezett az Egyetemisták Házában, később pedig a Színművészeti Főiskolán. Ötletadója, koreográfusa volt az RTV magyar adása Kaláka című műsorának, kezdeményezője az öreg táncosok találkozójának, s hosszú éveken át vezetője volt a többszörös országos első díjjal kitüntetett Kortárs táncegyüttesnek, hagyományőrző együtteseknek. Több mint 300 szakmai írása jelent meg a hazai néptánckultúráról, a balett és a kortárs tánc elméleti és gyakorlati kérdéseiről, Játékos ritmika néven könyvet szerkesztett – hangzott el a méltatásban. Ábrám Zoltán kiemelte Kelemen Ferenc tevékenységét az EMKE Maros megyei szervezetében, amelynek alelnöke volt, és sok ötlettel járult hozzá a hőskorszak művelődési rendezvényeinek szervezéséhez. Kelemen Ferenc gyermekkorára, édesanyjára, a tánc fantasztikus nevelő erejére, a népi együttesben töltött évekre, a gyimesfelsőloki élményekre, a vendégszereplésekre, a rádió ökumenikus egyházi műsorainak a szerkesztése során szerzett tapasztalataira, a testvérével, Kelemen Kálmánnal történt szomorú eseményekre emlékezett. – Életemben mindenkitől csak kaptam, s annak kis részét tudtam visszaadni – hangzott el vallomásában, s kiemelte Éghy Ghissza, a színpadi mozgást és ritmikát oktató táncművész szerepét koreográfiai tevékenységének alakításában, majd hozzátette, hogy a művésznő hagyatékának a feldolgozására készül, s szeretné, ha az általa nagyra becsült jobbágytelki Balla Antalról művelődési házat neveznének el szülőfalujában. Beszélt a rádió 1990-es ostromáról, majd hozzátette, hogy még mindig reménykedik abban, hogy az RMDSZ vezetői egyszer meghívják, az eseményekről készült beszámolókban pedig értékelni fogják, ahogy 1990 márciusában helytálltak, és sikerült megvédeniük a román kollégák segítségével a rádiót a felbőszült tömeg támadásától. A családias hangulatban, jó barátok között tartott esemény végén Ábrám Noémi Székely János Virágok átka című versével köszöntötte a díjazottakat. (bodolai) Népújság (Marosvásárhely) 2013. június 5.A 20 éves Kántor-Tanítóképző Főiskola ünnepi műsoraA marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskola 20. évfordulójának ünnepségére november 6-án és 7-én kerül sor a Vártemplomban. Szombaton 10 órától ökumenikus istentisztelet lesz, igét hirdet dr. Nagy István, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karának dékánja. A felekezetek közös hálaadó imáját Nagy László unitárius lelkész, püspökhelyettes, Papp Noémi evangélikus lelkész, Ferencz István római katolikus lelkész és Ötvös József református esperes mondja el. Reményik Sándor Templom és iskola című versét Kilyén Ilka Magyar Örökség-díjas színművész adja elő. Fellép a főiskola kórusa. Ezt követően köszöntések hangzanak el dr. Nagy István dékán, Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács elnöke, Piet Booij, a Driestar Főiskola és dr. Hollanda Dénes, a Sapientia egyetem alapító tanára részéről. A Kántor-Tanítóképző Főiskola 20 éves történetét dr. Barabás László igazgató ismerteti. Ezt követően elhangzik Balassi Bálint Végek dicsérete című verse Kilyén Ilka színművésznő előadásában. 12.30 órától jubileumi emléklapokat adnak át. Iskola a magasban, iskola a mélyben – a jubileumi kötetet Gáspár Sándor mutatja be. A gótikus teremben berendezett kiállítást Ábrám Noémi nyitja meg. Délután 3 órától A tanároké a szó címmel rövid előadások hangzanak el. Levezeti Mester Mihály. 17 órától Öregdiákok hangja címmel énekesek, zenészek, kórusok, együttesek szolgálnak. Levezeti dr. Barabás László. November 7-én, vasárnap délelőtt 10 órától hálaadó istentiszteletre kerül sor, igét hirdet dr. Pap Géza püspök. Ezt követően köszöntések hangzanak el Ötvös József kuratóriumi elnök és Kiss Zoltán vártemplomi főgondnok részéről. A főiskola 20 éve – egy kötetben, a kiadványt bemutatja dr. Barabás László igazgató. Szolgál a főiskola kórusa. A főiskola jövőjéért dr. Nagy István, dr. Bustya Dezső és dr. Fodor Ferenc mond imát. 12.30 órától az elhunyt lelkészek, tanárok és öregdiákok sírjainál koszorúznak. Népújság (Marosvásárhely) 2014. január 8.Doni megemlékezésekA történelmünk egyik legtragikusabb eseményének számító Don-kanyari offenzíva 71. évfordulójára emlékezve a Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport és az EMKE Maros megyei szervezete megemlékezéseket szervez, együttműködve a Nyárádszeredai Polgármesteri Hivatallal és a programban szereplő egyházközségekkel. Szombaton, január 11-én 10 órakor Marosvásárhelyen, a római katolikus temetőben, a doni áldozatok emlékművénél tartanak megemlékezést. Aznap 17 órakor Nyárádszereda unitárius templomában ökumenikus istentiszteletre kerül sor, január 12-én 11 órakor pedig a nyárádandrásfalvi református templomban emlékeznek a doni áldozatokra. A megemlékezések mellett a Maros megyei katonai hagyományőrző csoportok emléktúrát szerveznek, melyen a résztvevők többek között második világháborús hagyományőrző egyenruhákban vonulnak majd, a 2. magyar hadsereg téli meneteléseit idézve fel. A részletes programtervezet: I. Megemlékezés a doni áldozatok marosvásárhelyi emlékművénél – január 11., szombat 10 óra – Gyerő Attila unitárius teológiai hallgató imája – ünnepi beszédet mond Benkő József történészdoktorandusz – Pál-Antal Sándor történész előadása – Ábrám Noémi műsorvezető éneke – koszorúzás – himnuszok eléneklése II. Megemlékezés Nyárádszeredában – január 11., szombat – gyülekezés a központban – 17: ökumenikus istentisztelet az unitárius templomban: Sándor Szilárd unitárius lelkész, dr. Köllő Gábor római katolikus plébános – dr. Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei elnöke köszöntőbeszéde – Benkő József történészdoktorandusz előadása a Don-kanyari csatákról – Benkő Zsolt hagyományőrző őrvezető előadása az erdélyi katonai hagyományőrzésről – fellép a nyárádszeredai kórus Ferenczi Csaba vezetésével – a székely himnusz eléneklése – 18.30: Székely Endre református lelkész imája a református templomban – koszorúzás a nyárádszeredai világháborús emléktáblánál – a magyar himnusz eléneklése – 19: vacsora, emléklapok átadása – Tóth Sándor polgármester, házigazda köszöntőbeszéde – Miholcsa József hagyományőrző alezredes előadása a huszáréletről – ismerkedés, közös hagyományőrző eszmefuttatások, zene-ének, katonadalok – 24: takarodó január 12., vasárnap – 7: ébresztő – 8: reggeli – 9: felvonulás a hagyományőrző csoportokkal – 9.30: koszorúzás a nyárádszentannai háborús emlékműnél – 11: istentisztelet a nyárádandrásfalvi református templomban – 13: hazaindulás előtt falatozás és nótázás III. Megemlékezés az andrásfalvi református templomban – január 12., vasárnap 11 óra – istentisztelet – Gecző András református lelkész köszöntője – dr. Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei elnöke köszöntőbeszéde – Benkő József előadása a Don-kanyari csatákról – Benkő Zsolt hagyományőrző őrvezető előadása az erdélyi katonai hagyományőrzésről Népújság (Marosvásárhely), 2014. május 19.EMKE- köszönetünnepAsztalos Enikő néprajzkutatót, illetve Boros Zoltán televíziós szerkesztőt és Tófalvi Zoltán újságírót köszöntötte szombat délelőtt a Vártemplomi Diakóniai Otthon Bocskai-termében az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület. A városnapi rendezvénysorozat részeként szervezett ünnep házigazdája az EMKE elnöke, Kilyén Ilka volt. – A minőségi munkát teremtő emberek köszönetünnepe ez az alkalom – hangsúlyozta a színművésznő, majd Csegzi Sándor üdvözlő szavai után el is kezdődött a laudációk sora. A lehetetlen ostroma Az idén 70 éves Asztalos Enikő munkásságát Bodolai Gyöngyi újságíró méltatta. …"Nem hangsúlyozom, hogy Asztalos Enikő magyar szakos tanár és néprajzkutató hány évet tölt 2014-ben, mert néha úgy érzem, hogy nincsen kora. Amikor tanít, bizonyosan így van, és akkor is, amikor hozzáértéssel és konok kitartással idős emberek emlékezetéből csalja elő azt, ami az esetek többségében elveszettnek látszik. (…) Pályája során győztesen került ki olyan helyzetekből is, ahol mások lemondással vetették alá magukat a felsőbb utasításnak. A múlt rendszer legnehezebb éveiben is megtalálta a módját annak, hogy tanítványait nemcsak az anyanyelv és irodalom, hanem a tárgyi és szellemi népművészet ismeretére és szeretetére oktassa. Vidéki szülőktől, nagyszülőktől származó tanítványainak néprajzi szakkört szervezett, és néprajzi múzeumot rendezett be. (…) Munkásságának eredményét 11 kötet jelzi… (…) Könyvei mellett 1993–2002 között néprajz témájú önálló rovatot vezetett a Marosvásárhelyi Rádióban" – emelte ki egyebek mellett a gazdag életpályát körvonalazó újságíró, aki 2009-től a Harmónia rovata legkitartóbb, lehetetlent ostromló munkatársának tekinti Asztalos Enikőt. – Váratlanul ért ez a jelölés, sőt, először megijedtem tőle – árulta el az ünnepelt, aki szebbnél szebb kézimunkáiból hozott el jó párat, de a válaszúti iskolából maradt palatábláját és a negyedik osztály végén varrt kötényét is megmutatta az egybegyűlteknek. A valóság parancsa Az idén 75 éves televíziós szerkesztő, filmrendező, zeneszerző pályájára Ábrám Noémi tekintett vissza. A papi családból származó, Gyantán született Boros Zoltán számára meghatározó volt az 1944-es év, amikor a román hadsereg átvonult a falun, és felégette a papi lakot – emelte ki a méltató, majd a tanulmányok ismertetése után a kommunista diktatúra idején és azt követően az országos televízió magyar adásainak szerkesztésében betöltött munkáról, illetve a karmesteri és zeneszerzői feladatokról szólt. Boros Zoltán a forradalomi eufóriában elsőként szólalt meg magyarul a szabad Román Televízióban, majd 1990 januárjában pár kollégájával újraindította az 1985-ben beszüntetett magyar adást. "Szókimondásáért gyakran érték támadások a hatalom részéről. Követendő értékrendnek, életmodellnek a keresztény erkölcsi normákat tartotta. Célközönségnek nemcsak a magyarokat tekintette, hanem általában a magyarul beszélőket és a románul értőket" – mondta a laudáló, majd Boros Zoltán számos dokumentumfilmjének és tévéműsorának felsorolásával teremtett sokak számára nosztalgikus hangulatot. Természetesen az életpályát végigkísérő díjak – A legjobb szerzemény, Aranypillangó, A Magyar Televízió Nívódíja, EMKE-díj, Varadinum, A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje stb. – sem maradtak említés nélkül. Boros Zoltán így foglalta össze a média mai képviselőinek szóló üzenetét: – A valóságot próbálják megérteni és elmondani, függetlenül attól, hogy az tetszik-e másoknak. Ne anyagi érdek vezesse a kezünket, amikor a billentyűzetet ütögetjük. "Most mi rehabilitálunk…" A szintén 75. esztendejében járó Tófalvi Zoltánról dr. Ábrám Zoltán szólt a hallgatósághoz. A laudáló azt a négy évvel ezelőtti rendezvényt idézte fel, amelyen Tófalvi Zoltán EMKE- díjat kapott, majd lépésről lépésre tárta fel a korondi származású újságíró, riporter munkásságát, amely szorosan összefonódik szülőföldjével – melyről több mint félezer tudományos dolgozatot írt –, illetve az erdélyi forradalmak áldozatainak sorsával, amelynek megszállott kutatója. – Miközben erdélyi koncepciós perek iratait tanulmányozta, ő maga is áldozattá vált. Éreztették vele, hogy nem szívesen látott vendég, így áttelepedett Magyarországra. Zoltán, sokak rehabilitációján fáradoztál, vedd úgy, hogy most mi rehabilitálunk téged – zárta köszöntőjét Ábrám Zoltán. – Ritkán találkozni ilyen értő, hálás közönséggel – jegyezte meg Tófalvi, majd az áttelepedésről elhangzottak kapcsán pontosított, hangsúlyozva, hogy most is folyamatosan jelen van az itteni térben, őt nem lehetett úgy megsérteni, hogy elmenjen. – Nagyon foglalkoztat az, hogy hol rontottuk el mi, erdélyi magyarok – tette hozzá, aztán terveiről, jövendő munkáiról beszélt, és arról, hogy vannak feladatok, amelyekről időnként le kell mondani. Az együttlétet Ritziu Ilka Krisztina, Trózner Szabolcs, illetve Samu Etel Imola, a tavalyi Széllyes Sándor- népdalvetélkedő egyik győztese tette igazi köszönetünneppé. Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely) 2014. november 5.Kínlódást jelent a román nyelvElemi osztályokban román nyelvű kommunikációt tanulnak a magyar diákok, azonban ez nem jelenti azt, hogy negyedik osztály végére kifogástalanul beszélik a nyelvet. A gondok ötödikben kezdődnek, amikor irodalmat is tanulnak már, ugyanazon a szinten mint a román anyanyelvűek. A legkönnyebben úgy lehet megtanulni egy nyelvet, ha a gyakorlatban is használjuk. A román nyelv kihívás a magyar gyerekek számára, főleg azoknak, akik nem élnek román nemzetiségűek által is lakott közösségben. Az iskolában nem beszélni tanítják a gyerekeket, így gondolja a szülők többsége. Ábrám Noémi öt gyerek édesanyja úgy véli, nem csak a tantervvel vannak gondok, létezik egyfajta társadalmi elzárkózás is. „Emlékszem, gyerekkoromban együtt játszottunk a román gyerekekkel, így sokkal könnyebben elsajátítottuk a nyelvet. Manapság azonban a magyar gyerekek szintén a magyar gyerekek közösségét keresik. Ez szülői befolyásolástól is függ. Az elzárkózás miatt a gyerekeknek könyvből kell megtanítani a román nyelvet, ez olykor kínszenvedés. A iskolai egy-négy osztályban kommunikációt tanulnak, ez játékosabb, érdekesebb. Ötödiktől azonban bekövetkezik a nagy törés, amikor román irodalmat tanulnak, olyan szinten, mint a román anyanyelvű diákok. Ezen a ponton kezdik tehernek érezni a román nyelvet, nem motiválja semmi őket a tantárgy tanulására. A gyerek végigkínlódja az iskolát, nagy nehezen leérettségizik, és igyekszik minél inkább elkerülni a nyelv használatát. Én nagyon szeretném – és sok szülő így van ezzel –, hogy a gyerekeim jól megtanuljanak románul, és tudjanak érvényesülni itthon is. Azonban a tanügy részéről is szükség lenne jobb együttműködésre, mert így csak a cél ellenkezőjét érik el” – hangsúlyozta az édesanya. Az új tanterv értelmében két évet szánnak arra, hogy a gyerekek románul beszélgessenek az iskolában. Dóczy Melinda tanítónőtől megtudtuk, előkészítőben és első osztályban még csak beszélgetéssel telnek a román órák. „Eddig az első osztályos tantervben szerepelt a beszélgetés, és másodiktól kezdődött az írás, illetve az olvasás. Ez most is így van, csak hozzáadódik még egy év beszélgetés előkészítőben. Az első két évben játékosan tanuljuk a nyelvet, fokozatosan haladunk előre. Inkább az a cél, hogy a gyerek megtanulja, az üzletben hogy kérjen egy kenyeret, nem pedig az, hogy elemezzen egy verset. Az ötödikbe való átlépés minden tantárgyból nehéz, de a román esetében különösen, mert egyes irodalmi művekben olyan régies kifejezések vannak, amelyeket a román anyanyelvűek sem értenek. Reméljük, hogy ha már az elemi oktatásban változtattak a tanterven, ennek lesz folytatása” – mondta a tanítónő. Középiskolában még nehezebb dolga van annak, aki nem érti és beszéli kellőképpen a román nyelvet. Itt már az érettségire való készülődés a cél, nincs idő olyan dolgokkal foglalkozni, amit már addig tudni kellene. Nagy Judit Emőke román szakos tanár elmondta, igyekeznek segítséget nyújtani ezeknek a diákoknak. „Többnyire a vidékről érkezőknél merül fel az, hogy nem ismerik elég jól a nyelvet. Főleg kilencedikben és tizedikben fektetünk hangsúlyt ennek korrigálásra, konzultációk vagy plusz feladatok segítségével. Ezután azonban már fel kell zárkózniuk, nekem pedig muszáj azt tanítanom, ami az érettségire kell. Ezen kellene változtatni. Ameddig az érettségi anyagát nem változtatják meg, hiába tanítok kíméletesen, pontosan a magyar diákkal szúrok ki” – mondta a pedagógus. Becze Dalma Székelyhon.ro 2015. április 26.Flekken vagy kultúra?Jezsuita atya, unitárius lelkipásztor, református pap-fiú, orvos, újságíró, képzőművész, tanár, mérnök, informatikus, közgazdász, könyvtáros, barlangász, történész – részben Marosvásárhely szülöttei, részben máshonnan ideszármazottak osztották meg egymással azt, hogy miért jó, vagy miért nem jó itt élni, miért maradtak itt, vagy jöttek ide, Marosvásárhelyre. Marosvásárhely flekkenváros, vagy mégsem az? Inkább enni szeretnek, szerettek a lakói, vagy a kultúrát fogyasztották szívesebben? – vetette fel a témát Ábrám Noémi, a Páros csütörtök elnevezésű estek szervezője. Mi változott az utóbbi években, évtizedekben? Honnan hová fejlődött az a gyerekkori-ifjúkori város, amelyre mindenki úgy emlékszik vissza, mint a béke és nyugalom szigetére, ahol a románok is tudtak magyarul, a fák lombjai összeértek az utca felett, az emberek ismerték egymást, léteztek baráti társaságok, legendás vendéglők és kerthelyiségek. Aztán a várost ellepték azok, akik nem értékelik a múltat, amit itt találtak, nem becsülik, a vegyipari kombinát füstje mérgezi a levegőt, a város vezetője úgyszintén, az emberek félnek, bizalmatlanok, a politika sem érdekli már őket. A legtöbb szó a kétnyelvűségről, az utcanévtáblák körül kialakult helyzetről esett. A résztvevők zöme arra a következtetésre jutott, hogy ez a Vásárhely már nem az, amely tíz-húsz-harminc évvel ezelőtt volt. De mielőtt a társaságból ki-ki elmondta volna saját vásárhelyi élményét, gondolatát, Sebestyén Mihály történész vázolta Marosvásárhely művelődési életének történetét az utóbbi 100-150 évben, kezdve onnan, hogy a városi polgárokban mindig élt egyfajta igény a kultúra iránt. Bár enni szerettek, zenélni, zenét hallgatni, táncolni is szívesen eljártak, látogatták a kolozsvári színtársulat évente tartott vásárhelyi miniévadját, ugyanakkor más társulatok előadásait is megnézték szívesen az Apolló nagytermének színpadán. Kaszinó működött a városban, ahol szombatonként összegyűltek, és az erre a célra vásárolt lemezjátszón szóló muzsikát hallgatták a város kispolgárai és mesteremberei. Bernády György Kultúrpalotát építtetett könyvtárral, hangversenyteremmel, festő- és zeneiskolával, képtárral, de már jóval korábban, 1802-ben megnyitotta kapuit a Teleki Téka, mint az első közkönyvtárak egyike. Még azelőtt nyelvmívelő társaság alakult, és itt jött létre Székelyföld első ipartörténeti múzeuma. Ma pedig nemzeti színház és magánszínház, báb- és stúdiószínház, alternatív színházak, filharmónia várja a kultúrafogyasztókat, múzeumi rendezvények, képzőművészeti kiállítások, fotótárlatok, könyvbemutatók, irodalmi és művészettörténeti előadások vonzzák az érdeklődőket, kisebb-nagyobb kulturális központok, templomok, egyházi gyülekezeti termek, kultúrkocsmák szerveznek rendszeres művelődési eseményeket. A hét minden napján történik valami, egy nap akár több esemény közül lehet választani. Ma már nem működik az egyeztetés, a közönségnek kell döntenie ízlése, igénye, elvárása, szabadideje szerint, hogy hová megy, mit kíván megtekinteni, meghallgatni a gazdag kínálatból. Amikor a Ballada nevű kisvendéglőben a 25–30 tagú baráti társaság arról vitázott, hogy valóban flekkenfalva-e Vásárhely, még legalább öt helyen tartottak kulturális rendezvényt: a Nemzeti Színházban, a Spectrum Színházban, a Maros Művészegyüttes nagytermében, a Kultúrpalotában, a Bernády Házban. Antal Erika Székelyhon.ro 2016. április 13.Bemutatták az EMKE marosszéki kitüntettjeitBaricz Lajos marosszentgyörgyi plébános, költő, Fekete Pál szobrász és egyben székelyvéckei polgármester, Veress Kálmán táncoktató részesült elismerésben az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) által az erdélyi közművelődés napja tiszteletére szervezett ünnepi rendezvényen. „Nem minden nap adatik meg, hogy köszönetet mondjunk azoknak az embereknek, akik időt, energiát áldozva a közjóért tevékenykednek, akik eddigi életművükkel a közösséget szolgálták” – fogalmazott Kilyén Ilka, az EMKE Maros megyei elnöke, rámutatva, hogy milyen gazdag a szókincsünk az elmarasztalásra, míg a hálát azzal az egy szóval tudjuk kifejezni, hogy „köszönöm”. Április 12. nyolc éve az erdélyi közművelődés napja, ugyanis 1885-ben Kolozsváron ezen a napon alakult meg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, amely az Erdélyi Múzeum Egyesületet követően a második legrégebbi civil szervezet Erdélyben – ismertette a nap jelentőségét Ábrám Zoltán, az EMKE országos alelnöke. Kilyén Ilka elmondta, hosszú volt a lista, amelyet az EMKE Maros megyei szervezete díjazásra az országos egyesület vezetősége elé terjesztett, ugyanis aktív művelődési élet folyik Marosvásárhelyen és Maros megyében, és jelentős azok száma, akik szervezői tevékenységükkel, a közművelődés érdekében tett fáradozásaikkal, eredményeikkel megérdemlik az elismerést. Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébánost laudációját Sófalvi Szabolcs, Marosszentgyörgy polgármestere mondta el. Kifejtette, 26 éve ismeri a pap-költőt, és felsorolta azokat az érdemeit, amiért szeretik, elismerik, tisztelik a községbeliek, római katolikusok, reformátusok, unitáriusok egyaránt, de még az ortodoxok is. Olyan közösségépítő, értékteremtő tevékenységet folytat, amelyre még nem volt példa. A szentgyörgyi plébánián nincs is olyan hét, hogy ne legyen valamilyen művelődési esemény. Baricz Lajos erre azt válaszolta, hogy „dolgunk ebben a világban jónak lenni, és jót cselekedni”. A következő kitüntetettet, Fekete Pált, Székelyvécke polgármesterét Ábrám Noémi méltatta, felsorolva mindazt, amit az elöljáró tett közösségéért. A korábban a marosvásárhelyi állatkert karbantartójaként dolgozó Fekete Pál 36 évesen kezdett el szobrászkodni, majd szülőfalujának régi, pusztulásra ítélt házait felújítani. A falu polgármesterének választotta 2008-ban, azóta rendezte a falu arculatát, székelykaput állított a bejáratnál, kilátót építtetett a falu fölé, falumúzeumot alapított, megépítette a kálváriát, úgy, hogy a tizennégy stáció tizennégy megmentett bejárati kiskapu, majd egy kápolnával „koronázta” meg az egészet. Veress Kálmán néptáncoktató több mint ötven néptánccsoport megalapítója, a 25 éve működő Vándorcsizma néptáncfesztivál megálmodója, és létrehozója. Ötletekkel teli, lendületes és fáradhatatlan oktató ma is – hangzott el Ambrus Emese méltatásában. Az EMKE-rendezvényen fellépett a marosszentgyörgyi Szent Cecília együttes, valamint a Fagyöngy citeraegyüttes. Antal Erika Székelyhon.ro 2016. április 18.A néma igehirdetés áldásaTíz év a szeretet szolgálatában A krisztusi szolgálatot felvállalt Diakónia Keresztyén Alapítvány vásárhelyi fiókszervezetének első tíz esztendejétköszönték meg az égi és földi erőknek vasárnap délelőtt a marosvásárhelyi felsővárosi református templomban tartottünnepi istentiszteleten. Kántor Csaba püspökhelyettes, az országos alapítvány elnöke Ézsaiás próféta szavaival tolmácsolta az isteni ígéretet, amelynek beteljesülése a diakóniai szolgálatban (is) megtapasztalható: "Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak" (Ézsaiás 41:10). Az igehirdető a kincset rejtő göröngyökről álmodó ember példájával tette érzékletesebbé az üzenetet, miszerint a szinte széttörhetetlennek tűnő kövek, göröngyök, terhek mélyén ott rejtőzik Isten áldása, és az isteni szeretet meghosszabbított kezének nevezte a diakóniai szolgálatot végzőket. Az istentisztelet utáni percekben Kántor Attila lelkipásztor, az ünnepség házigazdája az irgalmas szamaritánusról szóló újszövetségi történettel szólt arról az életet adó indulatról, amelyet az Úr a betegeken segítők, sebeket bekötözők szívében elrejtett. – Akik ezt a nyugtalanító erőt megtapasztalták, azok tudják végezni minden időkben a szamaritánus munkáját – tette hozzá a lelkipásztor, majd az együttlét vendégeit, Kovács István egyházkerületi diakóniai tanácsost, dr. Schmidt Lorándot, a Maros Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetőjét, dr. Ábrám Zoltánt, a Diakónia Keresztyén Alapítvány marosvásárhelyi fiókszervezetének elnökét, a szolgálatot támogató önkormányzatok képviselőit, a diakóniai munkásokat, illetve az ünnepség főszereplőit, a gondozottakat üdvözölte. Szász Ferenc nyugalmazott lelkész szavalattal, a marosvásárhelyi felsővárosi református gyülekezet Choral énekkara dallal emelte az együttlét hangulatát, ezt követően pedig Kovács István egyházkerületi diakóniai tanácsos János apostol tanításával fogalmazta meg a diakónia lényegét: "Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal". – A szeretetszolgálat nem más, mint egy néma igehirdetés, amelyet úgy végzünk, hogy másokat hallgatunk meg. Ez egy olyan szolgálat, amely nem is működne, ha nem lenne motorja, üzemanyaga a szeretet – tette hozzá a diakóniai tanácsos, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy az alapítvány létrehozásakor fontosnak tartották az egész társadalmat, így az egyházon kívüli intézményeket is bekapcsolni ebbe a munkába. – A diakóniai szolgálat több mint 500 kilométeren köt össze nemcsak református magyarokat, hanem mindenkit. Egyek vagyunk ebben a szolgálatban. Nem tartunk nagy rendezvényeket, nem verjük dobra, csak nap mint nap végezzük munkánkat. Több mint 120 alkalmazottal és közel 200 önkéntessel hirdetjük sok faluban és városban Krisztus közöttünk levő szeretetét. Kovács István szavait Schmidt Loránd is megerősítette. A Maros Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője elmondta, hogy az elmúlt évtizedben sokszor volt tanúja a diakóniai rendszer fejlődésének, amelynek során új munkapontok nyíltak a Felső-Maros és a Nyárádmente távoli, eldugott településein. – A házi gondozás az elmúlt századokban is létezett, és a mai rohanó világban, amikor a fiatalabb családtagoknak, rokonoknak egyre kevesebb idejük jut gondozást igénylő szeretteikre, újra fokozottan van rá szükség. A diakónia az idős emberek biztonságérzetét igyekszik visszaadni azáltal, hogy megszokott életterükben, otthonukban nyújt számukra segítséget – hangsúlyozta Schmidt, majd azon reményét fejezte ki, hogy ez a szolgálat a jövőben az egész országot, de legalább Erdélyt behálózza. Ábrám Zoltán, a marosvásárhelyi fiókszervezet elnöke a szeretet gyógyító erejéről szólt, aztán számadatokban körvonalazta az évtizedes munkát. 26 településen 12 alkalmazott és több mint 30 önkéntes látogatja a fiókszervezet gondozottjait, középkorúakat és időseket – hallhattuk Ábrám Zoltántól, aki szerint azt a 300 négyzetkilométert, amelyen szolgálatukat végzik, kicsit a sajátjuknak érezhetik, számukra ez az autonómia egy igen fontos megvalósulása. – A marosvásárhelyi fiókszervezet a 10. születésnappal egy új, felnőttkorba lépett – jegyezte meg Ábrám Zoltán, majd hangsúlyozta: az államnak folyamatosan támogatnia kellene a szeretetszolgálatot, a rászorulók helyzete ugyanis nem lehet alku tárgya, végül az alapítvány jelmondatával zárta gondolatait: Együtt az életért. Az ünnepség végén Ábrám Noémi a tíz éve gondozott időseket ajándékcsomaggal örvendeztette meg. Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely) 2017. május 6.Ábrám Noémi zarándokútja Mariazelltől CsíksomlyóigMária köténye Két évvel ezelőtt, 2015 nyarán Ábrám Noémi, az „erdélyi erős asszony” nagy „lépésre” szánta el magát. Nemcsak maga előtt bizonyítja be, hogy képes megtenni ezt a csaknem ezernégyszáz kilométert, hanem hitét is edzette, mélyítette. Nem annyira bűnbánatból fakadt ez az elhatározás, nem föltétlen istenkeresésből, talán nem is egyfajta teljesítménytúraként vállalkozott rá. Inkább egy nagy célként dédelgette maga előtt. Tapasztalataiból, lejegyzett élményeiből könyv született, amelyet a népes vásárhelyi közönség előtt többször be is mutatott (Mariazelltől Csíksomlyóig – Találkozás Istennel, embe-rekkel, Juventus Kiadó, Marosvásárhely, 2016). Már 2011-től hajnali kocogásokkal kezdte edzeni testét, szervezetét. Aztán amikor eljött az ideje, nyakába vette a világot, és elindult. Gyalogszerrel, stoppal, ahogy adódott. A hatvannapos zarándokutat negyven nap alatt tette meg. Abból harmincat konkrétan gyalogolt. Előzményként Tóth János pap bácsi, Kuszálik Péter Camino-járása is inspirálta. Mezőbándi és székely felmenői pedig adtak elég tartalékot, kincset, útra bocsátó hamuban sült lepényt, amellyel megerősödve nekivágott. Ezzel a teljesítménnyel az ötgyermekes édesanya élete delén, közel az 5. X-hez, férfiakat meghazudtoló bátorságról, elszántságról tett tanúbizonyságot. A könyvben feltárul lassan az egész élete, értékrendje, mindaz, ami élteti és foglalkoztatja. Leplezetlenül ír mindarról, ami benne történik. Öntudatos, erős nő. Mer és képes kockáztatni. Nincs benne félelem. Vállalja önmagát. Formabontó ez a könyv abban az értelemben is, hogy szerzője nem szépít, nem sokat „lelkizik”, miközben mélyen hívő emberként járja a gyalogos zarándoklatot. Református létére megszereti, megszeretteti a katolikusok által használt önmegtagadási gyakorlatot, „ingyenreklámot” biztosít a Mária-útnak. Ebben a jubileumi évben (500 éves a lutheri reformáció – szerk. megj.) akaratlanul is áldás ez a tanúságtétel. Még az ökuméniára nézve is. Ábrám Noémi akaratlanul is Nagyasszonyunk útjának jószolgálati követévé válik. Felvillanyozza az olvasót, kedvünk kerekedik azonnal nekivágni ennek a magyar Caminónak... A könyvben olvasható élmények a zarándoklat alatt naplószerűen íródtak, esténként, a fáradtság, az élmények levezetésére, rögzítésére. Ettől olyan szuggesztívek, ettől válnak még hitelesebbé. Aki végigmegy egy ilyen úton, aki ennyire „bevállalós”, annak el is hisszük. Negyvennapos út, stílszerűen negyven fejezet. A negyvenes is szent szám a Bibliában. Szimbolikus (özönvíz, Mózes a hegyen, vándorlás az Ígéret földje felé, Jézus megkísértése, húsvét és a mennybemenetel közötti időszak, Ninive böjtje, Illés a pusztában stb...) Ez az úti beszámoló egyfajta tanúságtétel, amit könnyed hangvétele még olvashatóbbá, olvasmányosabbá tesz. Szerzője apránként adagolja a „sztorikat”. Kendőzetlen őszinteséggel, finomkodások nélkül tárva fel pillanatnyi érzéseit, lelkiállapotát. Leírása alapján nem nehéz elképzelni, hol megy, mit lát. Érdekfeszítő módon felcsigázza a kíváncsiságot, együttérzéssel halad vele az olvasó, és alig várja, mi történik a következő lapon, napon. Egyszerre sok mindenre tud figyelni. A női érzékeny lélek és praktikus gondolkodás is jó néhányszor visszaköszön feljegyzéseiben. Érdeklik a prózai dolgok. Az ételek részletes leírása, a napi söradag is fontos szerephez jut – kelléke az energiaveszteség pótlásának... Plasztikus részletek válnak fontossá, olyan apróságokat nagyít fel, mint pl.: nem tudott hajat mosni, rendetlenség, mocskosság van a házban, nincs víz a konyhán stb. Nagyon jó megfigyelő, és véleményét nem is rejti véka alá. A történéseket azonnal lereagálja. A szálláshelyeket ugyan nagyjából indulás előtt kinézte, de csak utolsó percben csörög rá az elérhetőségre. Emiatt sok a meglepetés, az „újratervezés”, de mint kiderült: így a Jóisten megannyi csodája várt rá. A kalandok mindannyiszor a Gondviselés jelzőtáblái lettek. Ezért nem számít, ha elnéz, eltéveszt néha egy irányt, nem találja a festett jelzést, vagy ha nem jó irányból közelíti meg a következő vendégszállást. Mindig az a lényeg, hogy elérje a napi kitűzött célt (30-40 km). Ábrám Noémi ritkán esik pánikba, viszonylag jól tűri a viszontagságokat. Békével, derűsen fogadja a hirtelen változásokat is. Külön élmény volt, ha alkalmi utasként felkérezkedhetett valakik mellé, ha a felajánlásokat elfogadta. Megrázó élettörténetek, drámák, sorsok bontakoztak ki, az emberek megnyíltak, életgyónást végeztek az idegen, törékeny, kiszolgáltatott, de nyílt szívű, az élményekre receptív asszony előtt. Mikor elbúcsúztak, mintha ő is megkönnyebbült volna. Érezte: alkalmi útitársai is jobbak lettek ettől a találkozástól. Folyton vitázik a szállásadó plébánosokkal, lelkészekkel, azok prédikációival, zsémbel magában, aztán lenyugszik, miközben rengeteg élményben részesül, és ezek a helyzetek mindig valamire tanítják. Plasztikusan, laza egyszerűséggel fogalmaz, nem túl misztikus, nem túl elvont. De azért mindig röpke pillantást enged vetni a lelkében zajló folyamatokra. Érezni, ahogy a megtett úttal párhuzamosan erősödik, mélyül hite. S a miénk úgyszintén. Somlyóra már úgy érkezik, mintha hazaérne. Várják ott szerettei, várja a Szűzanya. Ezt pedig meghatódottság, örömkönnyek nélkül nem lehet átélni. Most döbben rá, jövet errefelé is mindvégig Mária kötényének biztonságában volt. Férje, dr. Ábrám Zoltán mindvégig hű segítője, mecénása és bátorítója. A könyv végén teológiai és szociológiai mélységű eszmefuttatást is készített, zárszóként, amellyel egyszersmind rangot ad nemcsak a könyvnek, hanem a zarándoklatnak mint a huszonegyedik század modern lelkiségi formájának is. (pp) Népújság (Marosvásárhely) 2017. május 14.Együtt könnyebb: felavatták a mezőpaniti beteggondozói szolgálat irodájátA szolgáltatás a helyi közösségnek, a mezőpaniti önkormányzatnak, a Mezőpaniti Református Egyháznak, illetve a Diakónia Keresztyén Alapítvány marosvásárhelyi szervezetének összefogásából valósult meg. A helyi gyülekezetek eddig is segítettek a betegeken, időseken, most pedig szolgáltatás szintjén is beindult a segítségnyújtás Mezőpanitban. Egy laptopokkal és bútorzattal felszerelt irodával, egy autóval és három munkatárssal indult el, és nemtől, felekezettől, kortól függetlenül látják el az otthoni gondozásra szoruló községbelieket, akik egészségügyi, fizikai vagy lelki megerősítésre szorulnak. Bodó Előd Barna a Vásárhelyi Hírlapnak mesélt a szolgáltatásról és a szombati megnyitóról, amelyen többek között jelen volt Hegedűs Lajos, a Diakónia Keresztyén Alapítvány országos ügyvezető igazgatója, Kovács Lajos diakóniai tanácsos, Jakab István, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperese, Kovács Tibor mezőpaniti református lelkész, Ábrám Tibor és Ábrám Noémi, a Diakónia marosvásárhelyi fiókszervezetének elnöke, illetve ügyvezető igazgatója. Mezőpanit községnek 6100 lakosa van öt faluban. Nem beszélhetünk egy drasztikusan kiöregedő településről, de mivel nagy, és sokan élnek itt, szükség van az otthoni ellátásra, nemcsak idősek, hanem minden rászoruló igénybe veheti – mondta el a polgármester. Mezőpanit önkormányzata havonta 7000 lejjel támogatja a szolgálatot, így két szakképzett munkatársat alkalmazhattak, továbbá irodahelyiséget biztosít a szolgálatnak, átvállalva a közköltségi kiadásokat is. Emellett a mezőpaniti egyház alkalmazásában egy harmadik szakképzett személy is az otthoni beteggondozás munkatársa, így napi szinten hárman végzik ezt a szolgálatot a községben, a háziorvossal együttműködve. Egyenként negyven személlyel tudnak foglalkozni, összesen 120 listás gondozottat tudnak ellátni, de listán kívül is bárki betérhet a községközpontban lévő irodába például vérnyomást méretni. A listás ellátottak közül van, akinek injekciót kell beadni, van, akinek sebet kell kötözni, gyógyszereket kiíratni, vagy vizet húzni a kútról. A mezőpaniti, mezőbergenyei, csittszentiváni és székelykövesdi gyülekezetek perselyes adakozással gyűjtöttek pénzt az iroda felszerelésére, amelyből bútorzatot, némi felszerelést vásároltak, egy marosvásárhelyi számítógépekkel foglalkozó vállalkozás három laptopot és egy multifunkciónális nyomtatót adományozott. A Diakónia Keresztyén Alapítvány marosvásárhelyi fiókszervezete pedig a szakmai irányítást, a munka oroszlánrészét vállalta magára, ugyanakkor egy személygépkocsit is vásároltak a mezőpaniti otthoni beteggondozói szolgálatnak – tudtuk meg a hétvégi átadó után Bodó Előd Barnától. Hajnal Csilla / Székelyhon.ro 2017. július 8.Emlékműavatás és zászlótárlatBeszámolóval egybekötött sajtótájékoztatót tartott szerda délelőtt dr. Ábrám Zoltán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület közép-erdélyi régiójának alelnöke – a Bolyai téri unitárius egyházközség tanácstermében sorra került beszélgetésen az EMKE pár múltbeli, jelenlegi és jövőbeni kezdeményezéséről, képviseletéről, rendezvényéről esett szó. – Elsőként a beregszászi, kishegyi honfoglalási emlékmű avatásáról szólnék, amelyen az EMKE képviseletében voltam jelen július elsején – mondta dr. Ábrám Zoltán. – A kárpátaljai település határában, a csizaji szőlészet területén 1890-ben gazdag leletet, honfoglalás kori tehetős polgárok sírját találták fegyverekkel, kincsekkel és különösen fontos, speciálisan magyar süvegcsúccsal. Ezt megünneplendő, a megtalálás 125. évfordulójára időzítették a helyi szervezők az emlékműavatást, de nem kapták meg időben az engedélyeket, így az idénre tolódott mindez. Az alkotást Szilágyi Sándor apa-fia helybéli művészcsapat készítette, Sándor Attila székelyudvarhelyi művész pedig a hét kopjafát, amelyek körülveszik. Az avatóünnepség kárpátaljai sajátosságok szerint zajlott, részt vettek rajta ukrán és magyarországi hivatalosságok is. Az emlékmű szép példája a szolidaritásnak, alulról jövő kezdeményezés, egyesületek és vállalkozók pénzéből sikerült felállítani. További kárpátaljai érdekesség és népek közötti összekötő elem II. Rákóczi Ferenc, aki Kárpátalján jellegzetes kapocsként működött a nemzetiségek között. A ruszinok például máig imádják, településeket neveztek el róla. Talán jobban kihangsúlyozva Rákóczi szellemiségét, eredményesebben tudnánk erősíteni az erdélyi–kárpátaljai összetartozást. Az utóbbi az összmagyarság legszegényebb része, erősíteni kellene őket, akár testvérvárosi, egyházi kapcsolatok létrehozásával is. A hitéletük, lelkiségük közel áll hozzánk. A hivatalos kapcsolat Magyarországgal nagyon bürokratikus, ezért önkormányzati szinten nehéz összeköttetést teremteni, ráadásul ha Magyarország nem támogatná nagyon keményen a kárpátaljai magyarságot, talán ma már nem is léteznének. A továbbiakban két kiállításról szólnék. Az egyik a Marosvásárhelyen már bemutatott Erdélyi református élet című fotótárlat, amely az idén 500 éves reformáció, 450 éves magyar református egyház és csíksomlyói búcsú előtt is tiszteleg. Ökumenikus egybecsengés ez, a negyven fotóból álló kiállítás jelenleg Csengerben van, de visszatér az országba. Megjelent róla egy kis könyvecske is. Ehhez csatlakozott Ábrám Noémi mariazelli zarándokútjának beszámolója, a két eseményt az ökumené keretében együtt mutattuk be, a tárlatot EMKE-rendezvényként hirdettük meg. A soron következő tárlattervünk reményeink szerint az idén megvalósul. Sokszor nem vagyunk teljesen tisztában a fogalmakkal, tudatlanok vagyunk, nincsenek helyes információink például a székely zászlóról, avagy az autonómia fogalmáról. Ennek a jobbítására szeptember 17-én déli 12 órakor kettős esemény veszi kezdetét az EMKE szervezésében: egy tárlatnyitó és egy előadás. Eljön Balog László az általa működtetett budapesti magán-zászlómúzeum képviseletében, valamint Hévízi Józsa, aki az autonómia fogalmáról tart majd előadást. Az értekezés mellett zászlókiállítást állítunk fel autonóm területek zászlaiból. Iskolás osztályok is meglátogathatnák, lehetne nyílt óra mindebből. A megyében a továbbiakban pár helyen bemutatnám a tárlatot, és azok előtt tisztelegnék vele, akik az autonómia, illetve a helyi magyar kisebbségek melletti harcban vesztették életüket. Még ha elsőre hihetetlennek tűnik is, sokan vannak: érett férfiemberek, akik a stressz, a hiábavalónak tűnő küzdelem nyomására megbetegedtek, akiknek a szíve fiatalon, életük teljében felmondta a szolgálatot. Nekik is szeretnék emléket állítani ezzel a rendezvénnyel. K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely) lapozás: 1-30 | 31-41
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
